A legtöbb találmányból azért nem lesz piaci termék, mert nincs mögötte tőke, kevés az értékesítésben jártas feltaláló, vagy hiányzik egy vállalkozó, aki fantáziát látna az újításban. Erre alapozva indult el a www.patent-net.de honlap, amely a modern, web 2.0 világháló eszközein alapul, és próbálja összehozni a feltalálókat a licencvásárló
vállalkozókat és az ügylet megkötéséhez szükséges szak-. embereket. Feltalálók számára a regisztráció feltétele, hogy a találmány szabadalmaztatott legyen. Ha ez megvan, saját oldalt hozhatnak létre, ahová feltölthetik találmányuk főbb paramétereit képekkel. amit aztán meghatározott célcsoportoknak ajánlhatnak (potenciális
gyártóknak, kockázati tőkeközvetítőknek,
terjesztőknek stb.). A feltalálók emellett tesztelőket toborozhatnak,
a sajtó képviselőinek prezentálhatják újításukat és ezzel a nyilvánosságot is
felhasználhatják befektetők keresésére. A látogatók értékelhetik az újításokat
így visszajelzés érkezik a termék fogadtatásáról. Az oldal 2008 novemberében
indult február végén már közel 700 regisztrált felhasználója volt. Az üzemeltetők
elmondták, ők nem tudnak segíteni egy-egy találmány értékesítésében, az
utat mindenkinek magának kell kitaposnia.
Néhány szabadalmaztatott találmány az oldalról: joghurtbontó, árvízvédelmi
zacskó, ékszertartó ... Befektetőként is érdemes a találmányok között böngészni.
Vannak, amelyek még csak rajzon léteznek, és akadnak működő prototípusok.
2019. május 9., csütörtök
2019. április 13., szombat
Állásportál segédmunkásoknak
A munkaadók egyre inkább a világhálón keresnek új munkaerőt, ám sokan
vannak, akiket interneten keresztül nem lehet elérni. Indiában elindult egy segédmunkások közvetítésére szakosodott internetes állásportál (www.babajob. com). Itt pénzt kereshetnek azok az internetezők, akik olyan segédmunkást regisztrálnak az adatbázisba, aki munkához is jut. Magyarország elmaradott régióiban ezrek keresnek hiába munkát, internetre pedig vagy nincs pénzük, vagy nem értenek a számítógéphez. Az ötlet inkább nonprofit de EU pályázati pénzek is nyerhetők hozzá.
vannak, akiket interneten keresztül nem lehet elérni. Indiában elindult egy segédmunkások közvetítésére szakosodott internetes állásportál (www.babajob. com). Itt pénzt kereshetnek azok az internetezők, akik olyan segédmunkást regisztrálnak az adatbázisba, aki munkához is jut. Magyarország elmaradott régióiban ezrek keresnek hiába munkát, internetre pedig vagy nincs pénzük, vagy nem értenek a számítógéphez. Az ötlet inkább nonprofit de EU pályázati pénzek is nyerhetők hozzá.
2019. március 22., péntek
Virtuális asszisztensek
Főként kisvállalkozók szembesülnek azzal a problémával, hogy szükségük lenne egy titkárnőre, aki kezeli a beérkező hívásokat a vezető naptárát időpontot egyeztet levelet ír, Excel-táblázatokat tölt ki, jegyet rendel. Egyszóval leveszi a könnyen elvégezhető, de időrabló feladatokat a vállukról.
A bérköltség, a magas járulékok, az előre nem kiszámítható feladatmennyiség azonban sokakat visszatart saját titkárnő felvételétől. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már ma is népszerűek a virtuális asszisztensek.
Ők vállalkozóként több üzletembernek dolgoznak saját irodából, jutányos áron. Nálunk is megjelentek az első virtuális asszisztensek, de még kevesen vannak. A vállalkozó pénzt és időt takaríthat meg velük, sőt saját presztízsét is növelheti a segítségükkel.
A bérköltség, a magas járulékok, az előre nem kiszámítható feladatmennyiség azonban sokakat visszatart saját titkárnő felvételétől. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már ma is népszerűek a virtuális asszisztensek.
Ők vállalkozóként több üzletembernek dolgoznak saját irodából, jutányos áron. Nálunk is megjelentek az első virtuális asszisztensek, de még kevesen vannak. A vállalkozó pénzt és időt takaríthat meg velük, sőt saját presztízsét is növelheti a segítségükkel.
2019. február 21., csütörtök
Internetes cipőbusiness
Cipőt a világhálóról? Nem szívesen vásárolunk olyan lábbelit amit nem foghatunk meg, nem próbálhatunk fel. Erre a hiedelemre cáfolt rá a Zappos.com . Az amerikai cipőkereskedés a piac ötödik legnagyobb szereplője, és az élmezőnyben az egyedüli, amelyik kizárólag az interneten értékesít. Az 1999-ben alapított évi 600 millió dolláros forgalmat bonyolító cég sikerének titka az ingyenes szállításban és a korlátlan cserelehetőségben rejlik, így a legfontosabb feladat az ügyfelek megtartása. Az ingyenes szállítási szolgáltatás miatt a cég csak 2006-ra lett nyereséges. Főként a cipőboltokat nem szerető férfiak vásárolnak rajtuk keresztül.
2019. január 2., szerda
Helyi ár-összehasonlító honlap
Ár-összehasonlító portálból már Magyarországon is több működik, de egyiknek sincs lokális -egy-egy városra vagy régióra szűkíthető árkeresője. Pedig gyakori, hogy az internetes rendelésnél is kedvezőbb árakra bukkanhatnánk valahol a lakóhelyünk környékén. Ilyen oldalra a fogyasztók szívesen regisztrálnak (ezt mutatják a németországi tapasztalatok). A speciális, regionális ár-összehasonlítót helyi lapokban, helyi tévében vagy a régió honlapjain lenne érdemes meghirdetni, banner (csíkhirdetés) kölcsönös cseréjével.
2018. december 11., kedd
Futballklub 35 fontért
Egyedülálló vállalkozás indult útjára Angliában. A www.myfootballclub.co.uk internetes oldalon bárki regisztrálhat aki szeretne egy leendő futballklub tulajdonosa lenni. Ha az eddigi 50 ezer jelentkező befizeti a 35 fontos (13 ezer forint) éves tagsági díjat akkor máris 1,5 millió fontos alaptőkével indulhat a vállalkozás. A tagok folyamatos kapcsolatban állnak majd az ügyvezetéssel, szavazhatnak játékos-, klubvásárlásróI. Hazánkban például az Facebook közösségi portálon egyegy vállalkozási ötlettel tulajdonosok ezrei gyűjthetőek hasonló módon.
2018. november 6., kedd
Privát pénz kölcsönzése
Az angolszász világból indult (az egyik úttörő a Zopa volt), mára Kínában, Ausztráliában és Németországban is megjelentek olyan internetes vállalkozások, amelyek a hitelt adó és a hitelt kérő magánszemélyeket hozzák össze. Ezzel a módszerrel a banki kamatoknál jóval olcsóbban lehet kis összegeghez jutni. A közvetítői módszer egyik továbbfejlesztett változata, amikor -az eBay internetes aukciós portálhoz hasonlóan -a hitelt nyújtók licitálhatnak a hitelfelvevők igényeire. Aki a legkisebb kamatot kéri a pénzért, azt választja a kölcsönt kérő. Mielőtt azonban ilyen vállalkozást indítanánk, érdemes érdeklődni a hazai feltételekről a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






