Az üzleti kultúra

Az üzleti gondolkodás, az üzleti kultúra elsajátítása korán, már a gyermekkorban elkezdődik, az árak megfigyelésével és összehasonlításával, a "számolgatással", valamint a megtakarító, gyűjtögető szokások kialakításával folytatódik. Először mindenki a saját szűkebb környezetében "üzletel", így ott dől el, hogy a felnövekvő gyerek elsődleges kapcsolata a közeli hozzátartozóival inkább anyagiasnak, vagy inkább érzelminek mondható. Ettől függetlenül a családi pénzügyi események nem szoktak teljesen "üzletiesek" lenni, családtagoktól például nem szokás kamatot kérni.


A magyar "szocialista" társadalmi berendezkedés idején az üzlettel kapcsolatosan sokáig nem létezett elismerő politikai álláspont, sőt, még az üldözése is előfordult. Értetlenség, irigység és üldöztetés fogadta például a nagy hasznot bezsebelő meggymagos embert (bár a konzervgyári hulladék ma sem hasznosítható faiskolai szaporítóanyagként). Ezért amikor a rendszerváltással megkezdődött az állami tulajdonban lévő dolgok, magántulajdonba vétele, az állam hagyta, hogy ez a kultúra kialakuljon, úgy, ahogy általában szokott, "aranylázzal", erőszakkal és törvénytelenségekkel, csalásokkal vissza nem fizetett hitelekkel stb., csakhogy jobban hasonlítson a hirtelenül példaképpé átváltozott Nyugatra


forrás:wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése