2014. május 20., kedd
főzőtanfolyamok munka után
Az Egyesült Államokban tíz éve divatosak a különféle főzőtanfolyamok, és Nyugat-Európában is egyre inkább hódítanak. Főként a városokban élő, diplomás, dolgozó, egyedülálló nők és az újdonságok iránt nyitott hobbiszakácsok a célcsoport jai ezeknek a kurzusoknak. A könyvek és a videók helyett jobban szeretik, ha élőben magyarázzák el a sütés-főzés fogásait és helyben feltehetik kérdéseiket az oktató mesterszakácsoknak. Ezen kívül a főzőtanfolyamok kiválóak társasági, kapcsolatépítő fórumként sőt már a vállalati csapatépítésben is megjelentek. Magyarországon vannak ilyen kurzusokat kínáló tréningcégek, ám Budapesten és a nagyobb vidéki városokban még akad piaci rés.
2014. április 13., vasárnap
profi iratválogatás
Ha nincs rendszer az irodai dokumentumok tárolásában, ha nem tudjuk, hogy melyik iratot meddig kell megőrizni, ha felesleges iratok akadályozzák a fontos dokumentumok megtalálását, akkor lassul az ügyintézés, kaotikus állapotok alakulhatnak ki. Ráadásul a rendetlenség látszata frusztráló a munkaársak számára. Erre a problémára kínálnak megoldást Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a profi iratkezelő szolgáltatók, akik vállalják, hogy rövid idő alatt rendet tesznek az aktahalmok között. és csak az marad az irodában, amire valóban szükség van. Kizárólag ezzel a profillal még nem sok vállalkozás működik, más tevékenységgel kombinálva -mint például rendezvényszervezés, könyvelés, titkárnői munka -már többen vállalnak ilyesmit. Egy iratkezelő üzletág kiépítéséhez fontosnak tűnik a már létező munkakapcsolat a megcélzott céggel, ugyanis az iratrendezők bizalmas iratokkal dolgoznak, belelátnak egy vállalkozás működésébe. Nem csupán cégeknek lehet a szolgáltatást felkínálni. Jó körülmények között élő, elfoglalt. a rendrakásra nem figyelő menedzserek is igényt tarthatnak erre otthoni dolgozószobájukban.
Címkék:
akta,
dolgozószoba,
irat,
iratkezelés,
iratválogatás,
könyvelés,
menedzser,
rendezvényszervezés
2014. február 25., kedd
festmények másolása
A nagy festményekből csak egy eredeti létezik, ám rengeteg a jó másolat, melyek komoly összegekért kelnek el. Jelenleg a nemzetközi műtárgypiacon az 1940 utáni festményekért dollártízmilliókat fizetnek, sok esetben többet érnek, mint a régi mesterek munkái. Mark Rothko 1950-ben festett. "Fehér középpont" nevet viselő festménye egy árverésen 72,8 millió dollárért (14 milliárd forint) talált gazdára. Mivel Magyarországon köztudottan sok az ügyes másoló, és az ilyen képeket nem nehéz másolni, meg lehet próbálni a modern festmények reprodukcióit az interneten eredeti másolatként értékesíteni "Buy an original copy" -címszó alatt.
2014. január 8., szerda
jövedelmező elitképzés
A hazai képzési rendszerben sok az olyan iskola, amelynek diplomája keveset ér az álláspiacon. Pedig sok szülő hajlandó jelentős összegeket áldozni gyermeke minőségi képzésére. Mindezt felismerve Bojár Gábor vállalkozó, a Graphisoft informatikai vállalat elnöke 2009-től informatikai magánegyetemet tervez indítani, nemzetközi szinten is a legjobb oktatókkal, ahová borsos tandíjért a legtehetségesebb fiatalokat várja. A tervek nem éppen szerények: eszerint az elit magánegyetem a világon legjobbnak tartott amerikai MIT-val (Massachusetts Institute of Technology) is felvenné a versenyt. Kezdeményezése jelzi, a minőségi oktatásnak van piaca, és nem csak tömeges "diplomagyártással" lehet iskolát fenntartani.
Címkék:
diploma,
egyetem,
fiatal,
informatika,
iskola,
képzési_rendszer,
oktató,
tandíj
2013. november 23., szombat
rezsitanácsadás háztartásoknak
Havi több tízezer forintot is spórolhatnak rezsijükön a háztartások és a vállalkozások. Nem könnyű ugyanis eligazodni a kábeltévé-, a mobiltelefon-és más szolgáltatók, biztosítótársaságok díjtáblázatain, összehasonlítani a konkurensek árait és megrendelni a személyes igényeknek leginkább megfelelő díjcsomagot. Egy erre szakosodott. pénzügyi vénájú tanácsadó sok családnak tenné olcsóbbá a megélhetést. ami válságos időkben különösen fontos. A "rezsitanácsadó" a szolgáltatókkal szerződve még jutalékot is kaphat. ha új ügyfelet közvetít. Fontos azonban a függetlenség megőrzése, és az ügyfél számára a legjobb ajánlat összeállítása. Az első sikerek után szájhagyomány útján terjed a jó szakember híre, így új ügyfelek is könnyebben szerezhetők.
Címkék:
háztartás,
rezsitanácsadás,
szájhagyomány,
szolgáltató,
ügyfél,
vállalkozás
2013. október 6., vasárnap
raktárak magánszemélyeknek is
Nemcsak cégeknek, hanem tárolási gondokkal küzdő magánszemélyeknek a valláról is leveszi a terhet a SelfStorage nevet viselő osztrák vállalkozás, amelytől raktározási hely bérelhető az ország különböző pontjain. Festés előtt, a lakás albérletbe adásakor, új bútorok vásárlásakor sokan szembesülnek a raktározás problémájával. Nem kell a kis szobákat vagy a dohos pincéket telezsúfolni értékes, de már nem használt bútorokkal, ha egy erre szakosodott cég vállalja a raktározást és őrzést.
SelfStorage raktáraiban 1-50 négyzetméer közötti hely bérelhető, amely naponta 6-22 óra között bármikor hozzáférhető. A raktárak kamerákkal őrzöttek, belépés csak egyéni azonosítószámmal és kóddal lehetséges, az üzemeltető pedig garantálja a tisztaságot és a biztonságot. A cég weboldalán (www.selfstorage.at) található tájékoztató:
Jól kiderül, hogy egy kisszoba teljes berendezésének tárolásához 1-3 négyzetméternyi raktér szükséges. Bérelni pedig akár két hétre is lehetséges.
SelfStorage raktáraiban 1-50 négyzetméer közötti hely bérelhető, amely naponta 6-22 óra között bármikor hozzáférhető. A raktárak kamerákkal őrzöttek, belépés csak egyéni azonosítószámmal és kóddal lehetséges, az üzemeltető pedig garantálja a tisztaságot és a biztonságot. A cég weboldalán (www.selfstorage.at) található tájékoztató:
Jól kiderül, hogy egy kisszoba teljes berendezésének tárolásához 1-3 négyzetméternyi raktér szükséges. Bérelni pedig akár két hétre is lehetséges.
Címkék:
azonosító,
kamera,
kód,
magánszemély,
négyzetméter,
osztrák,
őrzött,
raktér
2013. szeptember 8., vasárnap
iratmegőrzés bérelt helyen
A vállalkozásokban folyamatosan nő a megőrzendő papír, számla és bizonylat mennyisége. Például vagyonosodási vizsgálatnál évekre visszamenőleg igazolni kell, mennyi pénzt vitt el a megélhetés, mire költötte az adózó a befolyt pénzt. Könnyebbséget jelentene a vállalkozóknak, ha minden felhalmozódott iratot egy erre specializált, biztosan őrzött iratraktárban helyezhetnének el. Ráadásul költözés esetén nem kellene a dokumentum-és számlahegyeket
'mozgatni azzal a kockázattal, hogy útközben esetleg elvesznek
Címkék:
irat,
iratmegőrzés,
iratraktár,
vagyonosodási_vizsgálat,
vállalkozás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






